Az Angol Nyelvi Levelezőverseny felhívása

Az új tanévben a 3–8. évfolyamos tanulók számára ismét megrendezzük országos

angol nyelvi levelező versenyünket.

A verseny hat fordulóból áll, 3–4., 5-6. és 7-8. évfolyamosok számára, egy-egy feladatlap két A4-es oldalon, e tanévtől színes nyomtatással 5–8 feladatot tartalmaz. A feladatok hasznosan kiegészítik a tanulók iskolai tanulmányait, lehetővé teszik, hogy egy-egy témakörben többlet ismereteket szerezzenek. A feladatokat úgy készítjük, hogy az általános tanterv szerint tanulók is meg tudják oldani, de megfelelő kihívást jelentsenek az emelt szinten tanulóknak is. A versenyekre egyéni- és csapatverseny kategóriákban lehet jelentkezni. A csapatversenyt egy osztályból jelentkező 24 fős csoportoknak ajánljuk, akik megbeszélhetik egymással a feladatokat, együtt vagy egymással is versenyezve külön-külön dolgozhatnak, de egy csapat csak egy megoldást küldhet be az eredeti példányon. A kiemelkedőbb képességű tanulóknak az egyéni versenyformát javasoljuk. Kedvcsinálónak ajánljuk az előző évek honlapunkon elérhető mintafeladatlapjait.

A feladatokat októbertől márciusig havonta postázzuk (rendre az okt. 9., nov. 6., dec. 4., jan. 19., febr. 19., márc. 16. heteken), a megoldásokat általában három hét alatt kell elkészíteni és beküldeni. A kijavított feladatlapokat visszaküldjük a gyerekeknek, az első kettőt januárban a negyedik feladatlappal, a többit május végén, a versenyen elért pontszámot, helyezést, teljesítményt tanúsító oklevéllel együtt.

Nevezési díj egyéni- és csapatverseny kategóriában 4000 Ft, ami csapatverseny esetén megoszlik a résztvevők között. A nevezési díj a feladatlapok kiküldésének, a beérkezett dolgozatok kijavításának, visszaküldésének minden költségét tartalmazza.

Versenyünkre szeptember 30-ig várjuk a jelentkezéseket fenti elérhetőségeinken e-mailben (faxon, levélben) a következő adatok megadásával: név (csapatvezető neve vagy csapat fantázianeve, tagok névsora), évfolyam, tantárgy, levelezési cím irányítószámmal. Levelezési cím az iskola címe (versenyző, csapat, tanár nevével) vagy a lakcím (csapatvezető címe). Javasoljuk, hogy e-mailben jelentkezzenek, hogy a jelentkezést azonnal visszaigazolhassuk és az esetleges kérdéseket gyorsan tisztázhassuk. A jelentkezéseket nyilvántartásba vesszük, az első feladatlapot térítésmentesen küldjük, a nevezési díjat csak októberben, az első feladatlap kézhezvétele után kell belföldi postautalványon vagy átutalással befizetni. Amennyiben az átutalásos, különösen az alapítványi befizetésekhez előzetesen számlára van szükség, azt az első feladatlap megérkezése után emailben, a kódszámok és a számla címzettjének pontos megadásával igényeljék

Titok Oktatásszervező BT